Varázsuszi – Babaúszástól az Úszásoktatásig

  • RSS
  • Facebook

A babaúszó foglalkozásra rendszeresen járó csöppségek:

3-6 hónapos babák:

Az óra a simogatásról ringatásról, ölelésről szól, az ismerős közegben, ahol a bábák kilenc hónapig voltak.  Speciális fogásokkal mozgatjuk a piciket a vízben, ahol, a szárazfölddel ellentétben kiteljesedhet és könnyebbé válhat a mozgásuk. Ezek a kis apróságok hamar elfáradnak, de pár alkalom után már „hozzáedződnek” a foglalkozáshoz és érdeklődően, nagyon aktívan követik az eseményeket.
Tárgyak szemmel követése, tárgy után nyúlás, megfogás-elengedés, lebegés és merülés a tudományuk.
Társak megfigyelése, mimikával kommunikál, leutánoz, háti és nyakizmok erősödnek.

6-15 hónapos babák:

A baba és a szülő is rutinos babaúszók már. Ismerik a fogásokat, az óramenetet. A Csöppség mozgásfejlődését figyelembe véve egyre „nehezebb” és összetettebbek a feladatok. Megtanulunk kikapaszkodni, kimászni a medencéből. A merülés már rutinszerű, egyre hosszabbakat és többet tud merülni a baba. Ülésből, térdelésből anyához/apához úsznak. Aktiválódnak a lábacskák is, a vízben lábtempóval haladnak. Fejlesztjük az egyensúlyt és koordinációt is, a különféle instabil alátámasztással.  Megismerkedünk az úszást segítő eszközökkel. Megtanuljuk a vezényszavakat.

18-24 hónapos babák

A babaúszás már igazi móka! Nem csak a szárazföldön tud már mindent a kis manó, hanem a vízben is! Utasításokat érti és elvégzi legjobb tudása szerint, aktív résztvevője az órának mozog és énekel! Önállóan 2-3 m-t úszik víz alatt, medence széléről beugrik, önállóan lebeg a vízen, úszás segédeszközöket elfogadja, használja. Állásból fejest ugrik. Medence szélében kapaszkodik, ill. elrúgva magát onnan anyához/apához úszik.
Igénye van a rendszeres foglalkozásra, vágyik az uszodába, ennek otthon hangot is ad (hát nem ezért csináljuk?)

 

2 év feletti gyerekek:

Készen állnak az úszástanulásra. Önállóan lebegnek, siklanak a víz alatt. Eszközöket helyesen használják. Figyelmük 30 percig fenntartható.